A kutya és gyerek viselkedése
A kutyákhoz való hozzáállás
Nap mint nap szembesülhetünk azzal, hogy a szülők (akik valószínűleg maguk sem rendelkeznek alapvető ismeretekkel a kutyákról) nem tanítják meg a gyerekeiket arra, hogyan közeledjenek a kutyákhoz, sőt, sokszor beléjük nevelik a félelmet, amivel maximalizálják a harapás kockázatát.
A kisebb (3-10 éves) gyerekek körében jellemzően kétféle reakció fordul elő, ha kutyával találkoznak: Az egyik, hogy habozás nélkül kezdenek közeledni a megpillantott eb felé, kissé előredőlve, a kezet előrenyújtva, olyan testtartásban, mint aki meg akarja ragadni, mint egy játékot. Ez általában nem tetszik a kutyának, a gyerek megsérti a személyes terét, ráadásul a testtartásával és a szemkontaktussal is fenyegetést sugall. A kutyák természetes reakciója ilyenkor a figyelmeztető morgás, vagy az ugatás, illetve a félresomfordálás. Az ilyen esetek általában úgy végződnek, hogy a szülő megijed és elrángatja a gyereket. Nem mond a gyereknek semmit, vagy még rosszabb ha leszidja, aki így soha nem fogja megérteni, hol volt a hiba.
A Másik esetben, ha fél a gyerek a kutyától, csak arrébb húzódik a gyerek, de sokszor elkezd kapkodni, sikítozik, ugrál, ha van a kezében valami, elkezdi lóbálni - szóval mindent megtesz, amivel felhívja magára a figyelmet,felpörgeti a kutyában a feszültséget és ezzel veszélybe sodorja önmagát. A tapasztalt gazdák nagy ívben elkerülik az ilyen, láthatóan bizonytalan gyerekeket, pórázon tartva a kutyát, hogy biztosan ne legyen gond. A legrosszabb, amikor a gyerek megpróbál elfutni, hiszen a kutya jó eséllyel utána rohan vagy azért, mert játszani akar vagy azért, mert bekapcsolt nála a zsákmányszerzési ösztön.
Fontos lenne megértetni a szülőkkel, hogy az ő felelősségük is az, ami a kutya-gyerek találkozáskor történik. Aki félelemre kondicionálja a kicsiket, az kihívja maga ellen a sorsot, csakúgy, mint aki nem érteti meg a gyerekekkel, hogy a kutya érzékeny lény, amit nem lehet megszorongatni vagy felkapni mint egy plüssállatot.
